Második alkalommal adták át a Steller Mária védőnői díjakat; a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést húsz kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át Budapesten. 

Beneda Attila, a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a védőnői hálózat szerves részét képezi a társadalomnak, amely nélkül nem is boldogulnának a családok, ezért a védőnők a "magyar nemzet ékességei". Kitért arra is, hogy amikor 107 éve megalakult az Országos Stefánia Szövetség az anyák és csecsemők védelmére, Magyarország a legrosszabb helyen állt a csecsemőhalandóság terén Európában, mostanra viszont már az Európai Unió átlagánál is jobbak ezek a mutatók.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kormány is igyekszik a védőnők erőfeszítéseit viszonozni, 2010 óta másfélszeresére, 18 milliárdról 27 milliárdra emelték a védőnői finanszírozást, és ezt tovább szeretnék folytatni, mert még mindig számos betöltetlen körzet és praxis van. Emellett anyagi és más típusú megbecsülésekkel szeretnék ösztönözni a fiatalokat arra, hogy válasszák ezt a pályát - mondta Beneda Attila.

Müller Cecília országos tiszti főorvos kiemelte, az elmúlt két év nem volt könnyű, de a védőnők bizonyították rugalmasságukat, emberségüket, magasfokú tudásukat és szeretetüket a családok felé. Felelősségteljes munkájukhoz nélkülözhetetlen az empátia, mert minden családnál másféle hozzáállásra van szükség, és mivel pont azt tudják nyújtani a családoknak, amire szükségük van, szinte családtaggá válnak. Ez már "magasfokú művészet" - fogalmazott Müller Cecília.

Réthelyi Miklós volt miniszter, a díjat odaítélő zsűri elnöke a védőnőket "az ökológia, az együttélés felkészített, tanult nagyköveteként" mutatta be, akik kiválóan érzékelik, hogy ebben az együttélésben minden résztvevő napról napra változik. A védőnők által támogatott "családi ökológia példaértékűvé válhat és nemzeti szinten fordíthatja meg a demográfiai válságot" - hívta fel a figyelmet Réthelyi Miklós.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke arról beszélt, mekkora segítséget jelent a kisbabával otthon lévő családoknak a védőnő, aki segít, megmutatja, mit hogyan kell csinálni, ezáltal pedig különleges kapcsolat alakul ki a család és az állam között. Elmondta azt is, hogy a mozgalom által készített, családokat segítő füzeteket - Apa füzet, Nagyszülő füzet, Testvér füzet - is a védőnők osztják ki országszerte.

A 2020-ban alapított Steller Mária védőnői díj célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, különösen a három év alatti gyermeket nevelő családok támogatásában, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára. A díjat minden évben megyénként egy, valamint egy budapesti védőnő kaphatja, valamint az idén kiosztottak egy különdíjat is egy utcán összeesett embert újraélesztő védőnőnek. A díj oklevélből és plakettből áll, amely Bessenyei Odette szobrászművész alkotása. 

Steller Mária (1898-1989) szülésznő és ápolónő az 1930-as évektől a falusi egészségvédelemmel, a védőnői hálózat megszervezésével foglalkozott. Előadásokat tartott a családok szociális helyzetéről, a védőnői munka, a higiénia fontosságáról. 1935-től az ENSZ elődjénél, a Nemzetek Szövetségénél dolgozott Genfben, ott is elsősorban anya- és gyermekvédelemmel foglalkozott.

(szöveg és fotó: MTI)

 

 

(Miniszterelnökség Családokért Felelős Államtitkárság)