A pénzügyminiszter kiemelte: a munkahelyek védelmére, a családok támogatására és az egyensúlyi mutatók javítására épülő gazdaságpolitikával 2024-re újra 4% feletti növekedést és 3% alatti költségvetési hiányt érhet el Magyarország.

 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A háború, a hibás szankciók és az így kialakult energiaválság eredményeként egyre kedvezőtlenebbek a gazdasági kilátások Európában, ezért fontos, hogy megvédjük az elért eredményeinket – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a kormány rezsicsökkentéssel védi a családokat, támogatja a sérülékeny vállalkozásokat, megvédi a munkahelyeket, eközben pedig kiemelten törekszik a költségvetési egyensúly megőrzésére. A tárcavezető emlékeztetett: a háború a járvány elleni védekezés után, magasabb államadósság és költségvetési hiány mellett érte Európát, a háború hatásai, az elszálló energiaárak ezért minden országnak nagyobb kihívást jelentenek.

Fotó: Pénzügyminisztérium

A kormány azzal számol, hogy a szankciók hatására az év második felében ugyan mérséklődhet a magyar gazdaság teljesítménye, az éves növekedés így is 4% körül alakulhat – tette hozzá. Varga Mihály tájékoztatott: a magyar energiaellátást biztosítva a kormány 740 milliárd forint értékben további földgázkészletet halmozott fel, a vásárlás az uniós statisztikai hivatal módszertana szerint az államháztartási hiányt növeli, ezért a kabinet az éves hiánycélt 4,9%-ról 6,1%-ra módosította. A tranzakció nélküli hiánycél továbbra is a GDP 4,9%-a. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány elkötelezett a külső egyensúly javítása és a fiskális hiány mérséklése mellett, ezért a deficitet két éven belül újra a 3%-os maastrichti kritérium alá csökkenti, a gazdasági növekedés 2024-ben ismét 4% fölött alakulhat, amely további adócsökkentésekhez jelenthet fedezetet.

(Pénzügyminisztérium)