Az állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat. A kormány a kezdeményezés kedvező fogadtatása miatt szélesebb körre terjeszti ki a lehetőséget, amellyel így például az alapítványi fenntartású egyetemek is élhetnek. A rögzített  földgázköltségek márciustól szeptember végéig könnyíthetik meg az érintettek gazdálkodását, garantálhatják zavartalan működésüket, és kiszámíthatóbbá teszik rezsikiadásaikat.

A nemzetközi gázárak a tavalyi csúcsoknál jelenleg sokkal kedvezőbben alakulnak, de a gázév fennmaradó részével kapcsolatban még mindig rengeteg a bizonytalanság. Az intézményeknek kiadásaik racionalizálása érdekében mindenképpen érdemes megfontolniuk a veszélyhelyzeti kormányrendeletekben elérhetővé tett változtatást.

A jogszabály előzőleg a költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és helyi önkormányzati gazdasági társaságok, egyházak számára nyitotta meg a változó tarifáikról fixált árakra átállás lehetőségét. A korábban megjelölt körbe tartozók  2023. január 27-én éjfélig nyilatkozhatnak a földgázkereskedőjük felé arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást. Csak az intézmény földgázkereskedőjének elektronikus felületén keresztül hiánytalanul beküldött, a jogvesztő határidőig beérkező nyilatkozat érvényes. A rendeletben rögzített módszertan alapján számított árról a szolgáltató legkésőbb 2023. február 9-ig e-mailben tájékoztatja ügyfeleit.

Az állami MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az elmúlt napokban élénk érdeklődést tapasztalt az előnyös lehetőség iránt, amelyet a kedvező fogadtatás miatt mások előtt is megnyit a kormány. A friss rendelkezés szerint a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságai is az árfixálás mellett dönthetnek. A földgázkereskedő felé e szervezetek azonos eljárásrendben jelezhetik csatlakozási szándékukat. Esetükben azonban a jogvesztő határidő értelemszerűen későbbi, nyilatkozatukat 2023. február 2-án éjfélig tehetik meg.

A kormány Európa legalacsonyabb gáz- és második legolcsóbb áramárait biztosítja a magyar családok számára. A rezsicsökkentés védelmére megnégyszerezte a Rezsivédelmi alapot, így a háztartások az átlagfogyasztás mértékéig továbbra is rezsicsökkentett áron jutnak a legfontosabb energiahordozókhoz. Az Energiaügyi Minisztérium folyamatosan azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai minél kevésbé terheljék a hazai fogyasztókat. A földgázár szabadon választható rögzítése az intézményi felhasználók költségeit is kiszámítható szinten tartja tavasztól a következő gázév kezdetéig.

(Energiaügyi Minisztérium)