A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja a nemzet összetartozásának ügyét, a külhoni és az anyaországi magyarok közös előrejutását, és Európa keresztény gyökereinek, kultúrájának és értékeinek megőrzését. Ezért évek óta segíti a külhoni magyarság gazdasági megerősödését. Mint mondta: 2017-ben kezdődött meg az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program, részt vállalunk a szakképzésben, a magyar vállalkozások fejlesztésében és a magyarokat érintő oktatási feladatokban is. 2010 óta 3000 templom újult meg és közel 150 épült Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta részein a kabinet támogatásával.

Fotó: PM

Ebben az évben pedig már döntés született a Magyar Templom-felújítási Programról is, ami azt jelenti, hogy 1800 – ebből 1400 anyaországi és 400 külhoni – templom felújítása kezdődik meg, illetve folytatódik – ismertette a tárcavezető. A mezőpaniti templom megépülésével nemcsak egy nagyszerű, kiemelkedő építészeti alkotás valósult meg, hanem tovább erősödött egy elkötelezett hívőkből álló, tenni akaró és megtartó közösség. A gyülekezet tagjainak hite hívta életre Isten új Házát, és ők voltak azok is, akik a templom építésének terhéből is jelentős részt vállaltak – szögezte le a miniszter.

Fotó: PM

Varga Mihály úgy fogalmazott: a járvány történései és a mostani politikai folyamatok megerősítettek bennünket abban a tudatban, hogy sem az önálló döntés jogáról, sem a keresztény hit erejéről nem mondhatunk le anélkül, hogy kiszolgáltatottá tennénk az embereket. Ezért a döntéshozatalaink során továbbra is a magyar emberek érdekeit kell szem előtt tartanunk, védenünk kell a magyar közösségeket, önállóságunkat és Európa keresztény alapjait.

Fotó: PM
(Pénzügyminisztérium)