A kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében összesen 3,6 milliárd forint támogatással járult hozzá a 10 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházáshoz.

Fotó: Pénzügyminiszter

A 2015 óta működő Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program a beruházások támogatásának egyik legsikeresebb eszköze: az elmúlt év végéig 249 támogatási szerződést kötöttünk meg a vállalatokkal – közölte a tárcavezető. Hozzátette: a megvalósult, illetve megvalósuló beruházások összértéke 573 milliárd forint, amelyből 227 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás összege. Varga Mihály azt is kiemelte: a támogatott beruházások csaknem 4 ezer munkahelyet hoztak létre országszerte. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A tárcavezető a Jász-Plasztik Kft. beruházásáról szólva elmondta, hogy a kapacitásbővítés új, innovatív technológiák alkalmazásával magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé. Az egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő nagyvállalat a járvány idején azon társaságok közé tartozott, amelyek megtartották munkavállalóikat, folytatták beruházásaikat. A cég itthon és külföldön 5000 embert foglalkoztat, hat gyárban és két országban folyik a termelés – emelte ki Varga Mihály.

Fotó: Pénzügyminisztérium

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a válságok idején is a saját értékeinkre kell alapoznunk, folytatnunk kell a megkezdett munkát és továbbra is a szem előtt kell tartanunk a hosszú távra kitűzött célokat.

Fotó: Pénzügyminiszter

Komoly, nehéz kérdések vannak a kormány előtt: az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, valamint a háborús infláció – mutatott rá a miniszter. Mint mondta: a kormány olyan költségvetést tervezett a jövő évre, amely számol ezekkel a körülményekkel és lehetővé teszi, hogy megvédjük az elért eredményeket.

(Pénzügyminisztérium)