Jelentős támogatással erősödik a Hortobágyi Nemzeti Park őrszolgálata

Az egyik legfontosabb állami természetvédelmi feladat Magyarországon a természeti értékek őrzése és védelme, ezért is kiemelt jelentősége van a most induló európai uniós projektnek is. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén a természetvédelmi őrszolgálat terepi munkája erősödik több mint 629 millió forint vissza nem térítendő forrásból – jelentette be Balczó Bertalan.
Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár kedden, a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontban tartott projektnyitó eseményen elmondta, hogy hazánk már 1922-től alkalmazott fizetett természetvédelmi őrt, idősebb Gulyás József a Kis-Balatonon kezdte meg munkáját a nagykócsag-állomány megmentése érdekében. Mára már a nemzeti park igazgatóságok keretében működő, 240 fős Természetvédelmi Őrszolgálat felügyeli Magyarországon 849.000 hektár védett és 2 millió hektár Natura 2000 besorolású területet. Feladatuk továbbá a védett növény-, állat- és gombafajok, valamint 65.000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása.
A Természetvédelmi Őrszolgálat területi jelenlétének és az őrzés hatékonyságának javítása érdekében a nemzeti park igazgatóságok az előző európai uniós ciklusban is mintegy 1,6 milliárd forint értékben területi őrszolgálati irodákat alakítottak ki, valamint gépjárműveket és egyéb technikai eszközöket szereztek be mintegy 1,6 milliárd forint értékben. A támogatásnak köszönhetően 90 darab járművet vásároltak meg, 6 új területi iroda épült, valamint 9 régi iroda felújítása is teljesült. A projekt különleges elemeként megvalósult egy olyan légi rendészeti támogató rendszer is, melynek célja Magyarország országos jelentőségű védett természeti területein a természetvédelmi őrzés, ellenőrzés hatékonyságának növelése. A mostani támogatási időszakban ez a munka folytatódik és A gépjármű és eszköz beszerzések mellett további három új területi iroda épül, valamint meglévő tájegységi központ felújítására is sor kerül.
Balczó Bertalan kiemelte, hogy az első nemzeti parkunk a Hortobágyi Nemzeti Park alapításával egyidejűleg az első Természetvédelmi Őrszolgálat is létrejött öt fővel 1973-ban. Jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnál 39 természetvédelmi őr dolgozik.
A helyettes államtitkár beszédében kifejtette, hogy a jelenlegi Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz célja a terepi jelenlét és munkavégzési feltételek javítása, új gépjárművek, korszerű monitoring eszközök beszerzésével a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén. A projekt három fő tevékenység megvalósításával erősíti az őrszolgálatot: az őrszolgálati irodahálózat fejlesztésével, a mobilitás növelésével, valamint a monitorozó és őrszolgálati eszközpark bővítésével. A Hortobágy és Hajdúság-Dél-Nyírség tájegységek központjai megújulnak, Debrecenben és Hortobágy-Halastón energetikai korszerűsítés és felújítások várhatók. A fejlesztés keretében 18 darab gépjármű kerül beszerzésre, valamint jelentősen fejlődik a terepi adatgyűjtés, még szorosabbá válik a helyi közösségekkel való együttműködés.
